KALANDPARK
FEJLESZTÉS
A CsabaPark komplex fejlesztése során (I – IV. ütem) külön fejlesztési források bevonásával megvalósított és megvalósítani tervezett, egymásra épülő, egymás kedvező hatásait erősítő fejlesztési ütemekről beszélünk, amelyek komplexitása azok sokszínűségében rejlik.
I. ütem: CsabaPark – Hagyomány és Gasztronómia fejlesztés (DAOP-2.1.1/G-11-k2-2012-0005)
A város legnagyobb turisztikai fejlesztése a Csabai Kolbászfesztiválhoz kapcsolódó, 2014. szeptemberben 1 Mrd 60 millió Ft támogatással megvalósult – DAOP 2.1.1/G-11-k2-2012-0005 azonosítószámú, „Csaba Park – Hagyomány és gasztronómia” című kiemelt projekt. A megvalósítás keretében a fesztiválhelyszínnek kiválóan alkalmas városi Parkerdő területére több olyan új elem is épült, amely alapját képezheti a helyszínen megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztiválnak. Ezek az elemek az alábbiak voltak:
Kolbászudvar
A Kolbászudvar egy hármas épületcsoportból tevődik össze, amelyeknek alapvető funkciója a kolbászkészítés hagyományának bemutatása (kolbászmúzeum), a kolbászkészítés technológiájának megismerése (kolbász-készítést bemutató épület), és a gasztronómiai hagyományok bemutatása, illetve az előállított termékek megkóstolása (étterem). Ez a hármas épületegyüttes szoros kötelékben tárja a látogató elé a kolbászkészítés hagyományait a jelenkor adta modernizált technológiával, amely párosul a helyszíni étterem kulináris élvezetével. A látogató a helyi technológiai folyamat részeként (amelyet saját maga is megtapasztalhat) előállított termékeket fogyaszthatja el az étterem hangulatos falai között. A Kolbászudvar továbbá a helyi kolbászkészítő őstermelőknek is bérvágási lehetőséget biztosít.
Rendezvénycsarnok
A rendezvénycsarnok a fesztiválhelyszínek elengedhetetlen eleme. Jellemzője az egyedi fatartós szerkezet, amely már önmagában a CsabaPark egyik látványeleme. A rendezvénycsarnok két funkciót szolgál:
- A rendezvényeknek egy olyan központi helyet biztosít, amely akár kedvezőtlen időjárási körülmények között is képes fogadni a kilátogatót.
- Olyan többfunkciós épület, amelyben könnyűzenei rendezvények, illetve egyedi kialakításának köszönhetően vásárok, és kiállítások is megrendezhetők nagyobb átalakítások nélkül.
Óriások konyhája tematikus park
II. ütem: CsabaPark fesztiválhelyszín komplex fejlesztése (TOP-6.1.4-15-BC1-2016-00001)
A „CsabaPark – Hagyomány és gasztronómia” c. kiemelt projektben a projektméret korlátozása miatt, a fejlesztéshez kapcsolódó tervezett komplex célrendszer az elképzelésekhez képest csak részben teljesülhetett. A költségkorlátok betartása egyben azt is jelentette, hogy olyan, a fesztivál megrendezéséhez szükséges alapvető funkciók nem kerültek (nem kerülhettek) kivitelezésre, amelyek meghatározó szerepet töltenek be a Csabai Kolbászfesztivál megrendezése kapcsán is.
A projekt összetétele
Jelentős részben ezek a tények generálták azt az elképzelést, amely szerint a fesztivál kulturált lebonyolításához szükség van egy olyan helyszínre, amely az egyre növekvő igényeket optimálisan ki tudja elégíteni, illetve infrastrukturális eszközei lehetővé teszik ennek további jelentős fejlesztését (CsabaPark Fesztiválhelyszín komplex fejlesztése II. ütem) is.
A projekt fő elemei
A CsabaPark első ütemes beruházására a város egy 43 hektáros erdőterületén (Parkerdő) került kialakításra, amelynek tovább fejlesztéseként a jelen projektben foglalt épületek, és funkciók is ezen a területen kerültek létrehozásra. A park nagy hangsúlyt fektet a családok- és a gyermekek „megszólítására”, ezért a megépítendő épületek mindegyike család- és gyermekbarát kialakítású (gyermek wc, pelenkázó). A teljes tervezési terület helyi védettség alatt áll, amely még vonzóbbá teszi a beruházást, különösen az ökokörnyezet miatt.
Körte sori fogadóépület – Bormúzeum-virtuális kiállítótér
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2010. évben a békéscsabai Stark Adolf növénynemesítő munkásságának méltó emléket állítva (akinek markáns szerepe volt Békéscsabán a Csabagyöngye szőlő nemesítésében) egy Csabagyöngye szőlőültetvényt hozott létre a város külterületén. A Körte sori Fogadóépület Stark Adolf munkásságának elismeréseként kívánja bemutatni a szőlőtermesztés, valamint a borkészítés hagyományait. A tervek között szerepel a Csabagyöngye szőlőültetvény, valamint a CsabaPark rendezvényeinek összekapcsolása annak érdekében, hogy a látogató ne csak a végeredményt (szőlő, must, bor), hanem a termőterület kialakítását, a termesztést, valamint az ehhez kapcsolódó technológiai- és feldolgozási folyamatokat is interaktív módon ismerje meg. A CsabaParkba a Körte sor felől belépve olyan épületbe érhet a látogató, ahol az erre kialakított bemutatókon keresztül megismerheti a szőlőtermesztés és a borkészítés hagyományait. A fogadóépület biztosítja a látogatói kényelmet, és egyben ellátja a fesztiválpark információs feladatait (tájékoztató felületek és kiadványok). Biztosítja minden évszakban a park látogatásához és használatához szükséges támogató kényelmi szolgáltatásokat, és kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak, koncerteknek, gyerekfoglalkozásoknak is helyszínéül szolgálni. A Fogadóépület teljes mértékben akadálymentes kialakítású, amelyhez kapcsolódóan, a CsabaParkot innen megközelítő látogatók részére út-menti parkolók kialakítása és kerékpártárolók kerülnek telepítésre.
Látogatóközpont – Pálinkamúzeum – virtuális kiállítótér
Szabadtéri fesztiválhelyszínek
A fejlesztés keretén belül a fesztiválok megszervezéséhez 2 db különböző méretű szabadtéri fesztiválhelyszín került kialakításra, amelyek olyan fejlesztésekkel (dréncsövezés, burkolat), és infrastruktúrával kerülnek ellátásra, amelynek eredményeképpen biztosítható az, hogy ott rossz időjárási körülmények között is szabadtéri (sátras) rendezvény kerüljön megtartásra.
III. ütem: CsabaPark fejlesztése a Zöld város program keretében (TOP-6.3.2-16-BC1-2017-00001)
Békéscsaba egyik legnagyobb zöldfelületi eleme és legnagyobb helyi jelentőségű természetvédelmi területe a Parkerdő területe. A belvárosban a közcélú zöldfelületek aránya igen alacsony, a sűrűn beépített belváros egyik tüdejének mondható az Élővíz-csatorna, illetve a Széchenyi liget mellett a Parkerdő területe is.
Cél:
Fő cél: a Parkerdő 43 ha-os erdőterületének rendbetétele és ezt követően pedig a folyamatos karbantartása. Cél a beteg, tájidegen fajok eltávolítása, az aljnövényzet folyamatos kezelése. A város ezzel próbálja elérni azt, hogy a helyszín egy igazán vonzó és attrakciók nélkül is sűrűn látogatott színfoltja legyen a városnak.
Sétautak kialakítása
Az erdőterületen többfajta sétaút került kiépítésre:
- mulcsborítással ellátott sétaút: (a teljes erdőterületen): 5 km sétaút az erdő területén, fa szegéllyel, szórt mulcs burkolattal és pihenőhelyek. A tervezett fejlesztés és a terület bekapcsolásra került a gabonamúzeum területébe, illetve az időközben létesülő állatsimogató területébe is.
- szilárd burkolatú sétaút: az erdei tó és a Csabai Kolbász tematikus park mellé szilárd burkolatú sétaút került kiépítése térvilágítással. Ezen elemhez kapcsolódva tó melletti, illetve a tóhoz tartozó építmények és eszközök elhelyezése történt meg (híd, stég, padok).
- a Parkerdőt kettéválasztó út szilárd burkolatú sétányként került kiépítésre, térvilágítással. Ezen sétány kiépítésével kapcsolat létesült a Csabai Kolbász tematikus park és a Kolbászfesztivál rendezvényterület projektelemek között.
CsabaPark Szolgáltatóház
Gumiburkolatos futópálya
Csabai Kolbász tematikus park, csúszdapark
A tematikus parkhoz szorosan kapcsolódik a domb nyugati oldalán létesített csúszdapark, amely 4 db különböző hosszúságú száraz csúszdából áll.
IV. ütem: A CsabaPark fejlesztése a Modern Városok Program keretében (GF/SZKF/1030/6/2017.)
A Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztés célja
A Modern Városok Program keretében megvalósított fejlesztési csomagnak az elsődleges célja az, hogy az eddig – főként a területi tagoltság miatt – szórt fejlesztéseket tartalmazó kínálat egy egységgé formálódjon annak érdekében, hogy egy valóban komplex szórakozást nyújtó gasztronómiai-, élménypark kerüljön létrehozásra.
A fejlesztés elemei:
Kolbászkészítést bemutató tér bővítése
Az üzem tervezésénél alapvető célként fogalmazódott meg, hogy a kolbászkészítés technológiáját kézzel foghatóvá, láthatóvá tegyük a kilátogatók részére. Ezzel bemutatva azt, hogy a valóban hazai alapanyagból milyen technológiával készül a Csabai Kolbász, illetve az egyéb kinyerhető különlegességek. A tervezés majd később a kivitelezés során olyan speciális műszaki megoldások kerültek megvalósításra (pl.: a technológia nyomon követésére üvegfal beépítése), amely a maga nemében egyedülálló módon mutatja be a kolbászkészítést és az ehhez kötődő hagyományokat. Az üzem jelenleg marginális üzemként működik, de a város célja az, hogy egy európai uniós normáknak is megfelelő üzemként működjön, amely az egész ország területén értékesíthet minőségi termékeket. Az elgondolás sikerességét mutatja, hogy a projekt megvalósítása óta a városban további két „CsabaPark” húsbolt megnyitása vált szükségessé, amely képes biztosítani a széleskörű igények kielégítését.
A Kolbászudvar a CsabaPark első ütemben megvalósult fejlesztésének központi eleme, amelynek népszerűsége az ott előállított termékek minőségének köszönhetően felfelé ívelő tendenciát mutat. Az érdeklődés elsősorban a tisztán hazai alapanyagokból összeállított termékeknek köszönhető. A projekt átadása óta eltelt időszakban fogalmazódtak meg azok a konkrét fejleszteni kívánt területek, amelyek a sikeres működtetés alapfeltételeit képezhetik. Ezen cél megvalósítása érdekében a kolbászkészítést bemutató üzemet szükséges bővíteni, mivel az eddigi igények a jelenlegi kapacitásokat jóval meghaladják, ezért a szükségletek kielégítése érdekében, ezen projektelem fejlesztése elengedhetetlenül fontos az alábbiak szerint:
- A kolbászüzem kiadó helyiségének a kialakítása, illetve biztosítani szükséges a gépjárművek pormentes csatlakozási lehetőségét.
- Az üzem helyiségeinek további bővítése válik szükségessé az alábbiak szerint:
1 db kolbászérlelő, 1 db hűtőkamra,2 db perzselő hely kialakítása, valamint a jelenlegi vágótér további bővítése.
Rendezvénycsarnok fejlesztése
A korábbi tervekben ugyan szerepelt a rendezvénycsarnok légtechnikájának (hűtés) a kiépítése, de az később forráshiány miatt nem került megvalósításra. A rendezvénycsarnok 2.700 m2– es alapterületével főként nagyrendezvények idején szolgál koncertek, kiállítások, nagyobb rendezvények helyszínéül, ahol 600-800 ember fogadására van lehetőség, így ez a légtechnikai fejlesztés ebben a létesítményben kiemelkedően fontos.
Tansípálya, hófánk csúszda
A CsabaPark kialakításának első gondolata óta ez a fejlesztés mindig a Park részét képezte, azonban az a támogathatósági kritériumoknak való megfelelés hiánya miatt nem kerülhetett a támogatott programelemek közé. Ezért Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2009. évben önerőből megépített egy 14 méter magas 120 méter futósíkkal rendelkező, 1 ha alapterületű dombot, azzal a céllal, hogy oda egy sípályát építsen.
A domb megépítése több okból is rendhagyónak tekinthető:
- a térség alföldi jellege miatt a Park egyik legnagyobb attrakciója, amely már önmagában is látványosságot kínál a kilátogató számára,
- Békéscsaba város 150 km-es vonzáskörzetében hasonló élményt nyújtó programelem nem található.
A fejlesztés keretén belül a domb csúszófelületének egy része műanyag burkolattal kerül lefedésre, amely így télen és nyáron is használható lesz hófánk használatára, szánkózásra és gyakorló síelésre is egyaránt. A hófánkcsúszda pálya célja a környéken élők szórakozási, síelési, valamint egyéb „kalandvágyának” kielégítése, illetve a gyermekek maximális szórakozási, sportolási lehetőségének a megteremtése. Az épített műanyag borítással ellátott domb előnye, hogy a használatában nem beszélhetünk holtidőről, hiszen egész éven át maradandó élményt nyújthat, mind síelés, snowboardozás, mind a szánkózás, és a csúszkálás szerelmeseinek. A domb tetején megépítésre kerül egy egyszerű fából épített kilátó, így aki csak sétálás, vagy pihenés miatt keresi fel a dombot, annak lehetősége nyílik a domb tetején elhelyezett „mini” kilátóból megtekinteni a környéket.
Mászótorony, ügyességi mászópálya
Ugyancsak jelentős számú látogatót vonzhat a megépítendő mászótorony, mivel ezen sport kedvelői sem találhatnak Békéscsaba környezetében hasonló szórakozási lehetőséget. A mászótorony kialakításával ezen extrém sportot kedvelőknek nyújtanánk tartalmas szórakozást, gyermekek részére pedig létrehozásra kerülne ugyanezen építmény környezetében egy kisebb mászófal is.
Drótkötélpálya
Szélmalom felújítása
A CsabaPark közvetlen szomszédságában helyezkedik el a Gabonamúzeum területe, amelyen egy Szélmalom (Csókási) is található. A Szélmalom valaha Békéssámson határában állt, onnan költöztették Békéscsabára az 1970-es években, a Gabonamúzeum területére. A malom holland típusú, sárba rakott téglából épült, hárompár köves működésű. Eredeti építési ideje a XIX. század közepére tehető. A Szélmalom Békéscsabára költöztetése során az eredetinek megfelelően mindent újraépítettek, a Munkácsy Mihály Múzeum szakértői szerint az működőképes is volt. Az eltelt időben azonban nem kapott kellő gondoskodást, így több szerkezete elavult. Elsőként a tetőfedésre használt zsindely cseréje, valamint a tetőszerkezet korhű felújítása volt indokolt. A vitorlák szerkezete sajnos több helyen korhadt, így azok cseréje is megtörtént. A felújítás során a malom és annak mechanikai szerkezete kerül felújításra, ott egy információs pont, illetve kiállítóhely kerülne kialakításra. A malomban és a környezetében olyan egykori használati tárgyakat és információs táblákat kerültek elhelyezésre, amelyek a CsabaPark gasztronómiai tematikájához kapcsolódva hivatottak bemutatni a paraszti élet mindennapjait, kiemelt hangsúlyt helyezve a malom, mint ipari műemlék egykor nagy jelentőségére és használatára/működésére.
Eszközbeszerzés
A fejlesztés megköveteli, hogy ez a komplex rendszer olyan eszközökkel kerüljön ellátásra, amelyek azok biztonságos használatához és üzemeltetéséhez szükségesek. Ezek az eszközök a fent felsorolt szórakoztató elemek alapvető használatához (pl.: hófánk, síléc, síbakancs, csónak, vízibicikli, mászófogások stb.), a biztonság megteremtéséhez (pl.: mászófal- és drótkötélpálya biztonsági tartozékai stb.), a fesztiválok lebonyolításához (pl.: sátor, színpad, hang- és fénytechnika stb.), szállítmányozáshoz kapcsolódnak, amelyek nélkül a tervezett fejlesztés biztonságos és gazdaságos működtetése nem oldható meg.
